A St.Marys Hospital csak mint a túlsikerült pofon apádtól.Mindíg emlékezni fogsz rá,ugyanakkor mindíg felejtenéd.Maradjunk annyiban,az altató orvosnönek gyönyörü volt a melle(erröl máskor),a morfiumhoz meg saját adagolót kaptam(késöbb tudtam meg,nem alanyi jogon,only for VIP).
Pár nappal késöbb,úgy közlekedem mankókkal,mint Mandela két bottal.Angol ember ugyanazzal a szóval intézi el a két történetet:DÍCSÉRETES.Neki a korából kifolyólag,nálam a mütét óta eltelt idö és a tevékenyégem közötti összefüggésre mutnak rá.
De,hogy is van ez?Nézem a tv-ben,a királynö fogadja az ünnepeltet.A távolság közöttük,húsz méter lehet.A hös botokkal közelít,lassan,nagyon.öfelsége a protokolllt betartva,várja a fotelok között(bbc élö).Minden rendben,érezhetjük.Erzsébet fejére ismét egy virágágyásra emlékeztetö kalapkölteményt helyeztek,kezében elengedhetetlen retikülje(mit tarthat benne? mobil,jogosítvány,kulcscsomó?),szóval minden a menetrend szerint.
De hoppá!Itt jön amire nem lehet felkészülni.A hös egyensúlyt veszít ,csak egy pillanatra,két bot mozdulat között.Baj nincsen,csak azok az átkozott relexek.Erzsébet odakap,csak egy kis mozdulat,segítene.De ö nem teheti!Születése óta sulykolták neki ,arra ott vannak mások.Ott is vannak.Semmi baj nincsen is a világon.Csak az az apró segíteni próbáló mozdulat.Én azt a leckét kaptam,ha elkezdtél valamit,fejezd be.Ez egy hülyeség,mert a tartásodat az mutatja meg,milyen könnyedén tudsz engedni,saját szabályaidból,ha látod értelmetlenségét.Ö nem engedett.Nem történt semmi.Nem omlott össze a birodalom.Akkor sem omlott volna össze,ha az ö keze segít.Csak egy kicsivel közelebb hozta volna a való világhoz.
Nem fogok segíteni!Fog az menni egyedül.-mondja az orvos az elsö mankó oktatáson.Az anyád picsáját.-gondolom,de látom ,itt sem fordult ki a világ.Boldog születésnapot öreg.
Így megy ez.